Helytörténet

Szent Isván jobb karját, a csodás mívű gyűrűvel együtt a csaknem ezeréves Árpád-kori településre egy bizonyos Mercurius nevű székesfehérvári őrkanonok hozta 1061 után.
Abban az évben, a Vata-féle pogánylázadás idején exhumálták először és választották le teteméről a jobb kart. A település akkor már létezett. Ugyanis a bencés szerzetes nem egy lakatlan helyet választott a különleges, nagyra becsült vallási ereklye őrzésére.

A Szent Jobbot közel 400 éven át őrizték Szentjobbon. A féltett és nagy becsben tartott kincset a Szent Benedek-rendi szerzetesek (bencések), 372 éven át őrizték, különös gonddal és nagy odaadással. Vagyis 1061-tól 1433-ig.
A szerzetesrendeknek kettős feladatuk volt: a keresztény tökéletesség eszményét eleven példában állítani, s az emberiség szükségleteit önfeláldozássukkal is kielégíteni. A bencések nem csak imával zengték Isten dicséretét, hanem kétkezi munkájukkal embertársaik javát is szolgálták. Monostoraik nemcsak a lelkiélet, de a művelődés központjai is voltak. ők fektették le Európa történelmének új alapjait.
A szentjobbi monostor is a keresztény műveltségnek, a mindennapi munkának és szelíd erkölcsöknek volt tiszteletre méltó tűzhelye. E tűzhely ápolásában telt el az ottani szerzetesek tevékeny és gazdag élete.

Szent László lovagkirály, – országa nagyjainak és főpapjainak kíséretében – Nagyváradra érkezett, hogy lerakja a jövendő székesegyház alapjait. Ugyanabban az időben – 1084. május 30-án – meglátogatja Berekist is. Ott értesült arról, hogy az eltűntnek hitt ereklye az ő birtokában van. A Szent Jobb megkerülése feletti örömében, Álmos hercegnek – akit utódjának jelölt – elrendelte, hogy kőből építsen új monostort. Annak működéséről királyi bőkezűséggel gondoskodott. A „nagy kincset” pedig aranyból készült ereklyetartóba foglaltatta. Ekkor vette kezdetét a Szent Jobb nyilvános tisztelete. E napot ünnepli a magyar katolikus egyház is.
Monostoraink szervezésénél legfontosabb esemény volt az alapító oklevél kiadása. Szent László a szentjobbi monostor számára is adott ilyen alapító oklevelet.

Szent László alapító oklevele következtében városi rangra emelkedett Szentjobb, 25 település birtokával együtt két város (Szatmárnémeti és Szalacs) vámja is, 268 jobbágy és több mint 80 mesterember tartozott joghatósága alá. A mesteremberek egyszerű felsorolása hűen igazolja ezt: szabó, varga, viaszgyertyamártó, szűcs, kovács, mosó, molnár, pintér, szakács, pincemester, stb. Ez azt is mutatja, hogy a megszokott mindennapi földműveseken kívül, virágzó gyümölcs- és szőlőtermesztés, borkészítés és –tárolás, valamint ló- és haltenyésztés is folyt a településen.
A kőből épült új monostor 1089-ben teljesen készen állott. Akkor Szent László, – szokott módon országos nagyjai és számos főpap kíséretében – újra ellátogatott Berekisre. Ekkor vezette be Mérk apátot és rendtársait az új monostor birtokába. Szent István dicsőséges karját pedig, a Szent Jobbot, a monostor új oltárára helyezte, hogy azután bárki nyilvánosan is tisztelhesse azt. (Az új monostor is, akárcsak a régi, a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére lett szentelve. Ez is azt bizonyítja, hogy Szent László monostora előtt ott már állott egy régebbi is.) Gyakorlatilag ez volt az első hivatalos zarándoklat Szentjobbon, Szent István legfontosabbnak tartott ereklyéjénél.

A Szent Jobb tisztelete több mint 900 éven át szinte töretlen volt nemcsak Magyarországon, hanem más országokban is, ahová a szentté avatás után ereklyéi elkerültek.
Szent István a szentté avatással Magyarországnak nemzeti szentje lett. Az összes európai uralkodók közül ő lett az első szent király.
Úgy tartják, hogy Berekisnek a nevét Szentjobbra maga Szent László változtatta meg, még 1089-ben, amikor másodszor látogatott oda.
A lovagkirály nagy tisztelője volt az államalapító királynak. Ezzel a gesztusával is végtelen nagy hódolatát és odaadását fejezte ki dicső elődje előtt.
Szent László király vásártartási jogot biztosított, amely új jövedelmi forrást nyújtott a településnek. Ugyanakkor a monostor és vidéke közt a gyakori érintkezést, s ez által a szelídebb erkölcsök, az ismeretek terjedését is elősegíteni kívánta.
Biztosan és bátran állíthatjuk tehát ezek után, hogy Szentjobb Magyarország első városai között alakult meg.

Az apátság középkori halastavának helyét ma is megtaláljuk. A szerzetesek már akkor felmérték, hogy az úgynevezett Török kút forrása el tudja látni a tó vizét és a monostor vízszükségletét évtizedeken át, sőt évszázadokon át. Hasonlóan, a szerzetesek vízszabályzó műveleteinek nyomai még ma is látszanak a Berettyó jobb árterén.
Az pedig, ahogy a középkori szentjobbi várnak a legmegfelelőbb helyet megtalálták, és az, ahogy a várat vizesárokkal körülvették és annak állandó vízmennyiségének pótlásáról s levezetéséről gondoskodtak, több mint zseniális.
A Szent László alapító oklevelében feltüntetett mesteremberek között hat molnár is szerepelt. Ez feltételezi a malomépítést is a településen. Hogy mikor épült az első, nem tudjuk. De hogy a török hódoltság után is volt malom Szentjobbon az biztos.
A vízimalom mellett olajütő is működött. Később, a XX. században az apátság a már meglévő turbina mellé egy áramfejlesztőt is szereltetett. Hosszú ideig innen látták el villanyárammal az apátsági kastélyt, a malmot, a templomokat, zárdát, zsinagógát, üzleteket, iskolákat és az úgynevezett Belső falu épületeit, lakásait.

Az apátsági jog ismeretes. Az apátot kivették a nagyváradi püspöki hatóság alól, és csak az esztergomi érsek joghatósága alá helyezték.Királyi monostor apátjaként, a főpapi jelvények, mint püspöki bot, föveg, gyűrű használatára jogosítva voltak. Ezen állítást igazolja négy pecsétjének egyike, melyen a püspöki bot a Szent Jobbra fektetve látható. Az apát jobbágyai felett bírói hatalmat gyakorolt. Mivel fegyveres jobbágyokkal is rendelkezett, híveit az „apát úr nemesi sorba” emelhette.
A szerzetesek nyugodt, békés, csendes és munkás életét a középkor folyamán három különleges és szokatlan esemény zavarta meg: az 1241-es tatárjárás, az 1514-es Dózsa György-féle parasztlázadás és a reformáció.

A tatárjárás idején (1241), az ereklyét a szentjobbi bencés szerzetesek a dalmáciai Raguzába – ma: Dubrovnik, Horvátország – menekítették. (Egyes források szerint az ereklye menekítésébe, az akkor uralkodó, IV. Béla király is besegített.) A vihar elmúltával, a szentjobbi Simon apát a Szent Jobbot visszahozta az őt megillető, régi őrzési helyére.
Időközben, egy nagy jelentőségű munkával bízták meg a szentjobbi bencés szerzeteseket. Hiteles-, igazságszolgáltatási és birtokjogi levelek kiadási helye lett a szentjobbi monostor. Már 1239-ben kelt feljegyzések tanúsítják, hogy messze földről jöttek a perlekedő felek Szentjobbra. Ott István király Szent Jobbjára bírói esküt tettek. A konvent az előtte lefolyt cselekményről hiteles levelet adott ki. (Ez ma: a földhivataloknak, a telekkönyvhivatalnak és a bíróságnak felelne meg.)
Az állami szerkezet megszilárdulásával a társadalmi rend biztosítása és további fejlődése végett, szükségessé vált olyan megbízható helyek kialakítása, ahol az írásba foglalt birtokviszonyok őrizhetőek legyenek és szükség esetén tanúbizonysággal kiadhatóak legyenek.
Ezek voltak az úgynevezett hiteles helyek. A hiteles helyek tagjai végezték a peres ügyek esetén az idézést, a tanúkihallgatást, a helyszíni szemlét, a határjárást, az eskütételt vagy más, a perrel kapcsolatos teendőket.
A középkori Biharban mindössze három ilyen hiteles hely működött: a nagyváradi nagykáptalan (püspökség), a nagyváradi váradhegyfoki káptalan (premontrei szerzetesek) és a szentjobbi konvent (bencés szerzetesek).
A szentjobbi konventnek négy híres helyi pecsétje ismeretes. A konventnek felnagyított „nagypecsétje” ma is látható a szentjobbi római katolikus plébániatemplom főoltárképén. A pecsét körirata: „Sigillum conventus monasterii sancti regis Stephani de Zent jog”.
Ezen intézmény, a monostor egyházi és földesúri szervezetébe beékelve, nemzetünk jogi életét közelről érintette, s a hatása a Berettyó szűk völgyén túl, a szomszéd megyékbe is kiterjedt.
Van az ereklyéről egy nagyon szép egyházi ének. Ez arról nevezetes, hogy a legrégibb magyar nyelvű nyomtatvány és a legnagyobb közkedveltségnek örvendett ének volt. 1484-ben adták sajtó alá Norimbergában – a mai Nürnbergben – Bunyitay Vince szerint. Ez aligha történik, ha a Szent Jobb a tatárjárás óta nincs a hazában. Maga az ének tanúskodik amellett, hogy annak tárgya legtermészetesebb helyén - Szentjobbon volt.
Íme az ének első szakasza:

„Óh, dicsőséges Szent Jobbkéz
Melyet nagyon óhajtva néz,
Drága kincse népünknek,
Nagy öröme szívünknek.”

Szent Pál remete szerzetének tagjai – királyi engedelemmel és Várad püspökének beleegyezésével – már 1493-ban az apátsági monostorba költöztek. A pálosok országos népszerűsége, nagy buzgalma és lankadhatatlan munkássága abban az időben ismeretes volt. őket azért hozták Szentjobbra, hogy az első apostoli király dicsőséges jobb kezének méltó őrei legyenek és a lovagkirály monostorának, ha nem is régi fényét, de legalább régi tisztességét visszaszerezzék.
E kettős cél elérésére, sajnos, nem sok idejük volt. Ehhez a körülmények még kevésbé voltak kedvezőek.

Az 1514-es Dózsa György vezette parasztfelkelés idején a monostor osztozott a környék és a megye központja, Várad sorsában. A szentjobbi várat is megrohamozták, de sem elfoglalni sem felégetni nem tudták. Ezt a vár különleges védettségének köszönhette-, a mocsaras környezet és vizesárok a vár körül. Egy pálos szerzetest azonban sikerült foglyul ejteniük. Szegény, védtelen embert Nagyváradra hurcolták és ott a város központi piacán nyilvánosan lefejezték.

A pálosoknak nincs szerencséjük. Lassan-lassan elveszítik birtokaikat, vámjaikat. Egy feljegyzés alapján 1530-ban már csak hét község birtokával rendelkeznek. Viharos időt fogtak ki. A reformáció kezd erőre kapni. 1556-ig maradnak Szentjobbon. A kolozsvári gyűlés az ő birtokaikat is lefoglalja. Mi több, egy bizonyos Telegdy Miklós reformátor vezetésével megrohamozzák a monostort. A védtelen szerzetesek közül hetet a helyszínen megölnek. Így kénytelenek az ottani támadóik és a nagyváradi vár ostromára induló erdélyi hadak elől elmenekülni. Sebtében csak két dolgot vesznek magukhoz: a féltve őrzött ereklyét és a nagy múltú hiteles hely irattárát.
A szent ereklyével Lengyelországba menekültek. A pálos rendi Cheştochowa testvérkolostora fogadta be őket.
A szentjobbi szájhagyomány úgy tartja, hogy a pálosoknak csak annyi idejük maradt menekülés előtt, hogy a Szent Jobbot becsomagolják. Az összes többi értéket, szent ereklyét és magát a Szent László által készíttetett arany ereklyetartót is a kolostor pincéjében ásták el hihetetlen gyorsasággal, hiszen halálveszély fenyegette őket.
A magára hagyott, védetlen monostor több okból kifolyólag megsemmisült, elpusztult. Ezzel Szent László közel fél ezredéves alkotása elenyészett.
A régi monostorból a szentjobbiaknak csak egyetlenegy emléke maradt: egy harang. Ez ma is a római katolikus templom tornyában van. Neve: „ócska régi harang”. A 15. században szokásos, latin nyelvű, gót minuskulás (kisbetűs) felirat olvasható rajta: „o resc glorie veni cum pace”. A harang Mátyás-korabeli, több mint 500 éves.

Az apátság hajdani monostorának helyét a temetőben feltűnő halom jelzi. E helyet, a monostor temetőjének folytatásaképpen évszázadok óta ugyancsak temetőnek használták és használják még most is. A halom tetején ma egy hatalmas kőkereszt áll. Körülötte van a fent említett, szépen rendezett temető. Ez bizonyíték arra, hogy az itt élő emberek mennyire tisztelik elődeiket, ugyanakkor nagy királyaikat is.


A szentjobbi középkori vár

Bihar vármegyében, fontosságában, nagyságában, a védők számában és hadászati erejében a váradi vár után következett (1242-1711).
Mindjárt a tatárdúlás után kezdték lerakni alapjait, akárcsak a többi magyarországi várnak. 100 méter hosszú és 80 méter széles területen állott. Díszes, olaszos, korai reneszánsz stílusban épült. A várpalota, a templom és az összes többi épület a mellette folyó Berettyó vizéből táplált vizes árokkal volt körülvéve. Az utólagos feltárásokból tudjuk, hogy az alapfalak alatt még egy terméskőből készült talpfal is volt építve. Az alapfalak hosszanti irányban, tölgyfából készült falkötőkkel voltak szilárdítva, erősítve.
A török terjeszkedéssel egyidejűleg felértékelődik az apátság várának szerepe is. 1474-ben a szendrői pasa megtámadta Nagyvárad várát. Elfoglalni nem tudta, ezért felgyújtotta a várost és kirabolta a környéket. Ennek hatására fokozták a vár erődítési munkálatait. Igazán akkor vált hadászatilag is jelentőssé Szentjobb vára.
1514-ben Dózsa György emberei is megtámadták ezt a várat ; elfoglalni és felégetni azonban nem tudták, csupán kisebb károkat sikerült okozniuk benne. Ezt hamarosan kijavították, rendbe tették, sőt újabb erősítési munkálatokat is végeztek rajta.
1563-ban János Zsigmond hű embere, Némethi Ferenc kapta meg. 1584-ben a Váradot ostromoló török sereg egy portyázó csapata a szentjobbi várat is megpróbálta felgyújtani. A Berettyó vizével és a mocsaras vidék védte erősséggel azonban nem bírva elvonultak minden eredmény nélkül.
Ezt követően a Kendy család lesz a vár ura. ők sem sokáig bírják. Ugyanis 1594-ben a három Kendy testvért (Sándort, Gábort, és Ferencet) a fejedelem kivégeztette összeesküvés miatt.
1595-ben Bocskai István váradi várkapitány kapta meg. Bihari tartózkodása alatt hosszabb időt tölt a várban és komoly erősítési munkálatokat végeztet. Ebben az időben már „castelluként”, „arxként” emlegetik. Mint fejedelem is, szívesen tartózkodott ott.
1607-ben a Rhédeyek következnek. Ferenc, halála előtt, 1621-ben végrendeletében a kaputoronyról intézkedik, és ő az, aki a régi monostor templomát is rendbe hozatja. Bethlen Gábor fejedelem rendelkezett temetéséről: „ollyan réghi Vitéz úrnak és érdemes hazafiának utolsó bötsüllett tételnek okáért, testét Kassáról elkísérte házanépével együtt Szent-Jobbigh”, hol az itt „az önmagától fundamentumától épített egyházban, nagy tisztességesen temettetett vala”. Reprezentatív síremléket, vörös márvány tumbát állítanak neki. Innen került élő két zárókő is. A vörös márvány síremléket 1808-ban Nagyváradra vitték.
A várat Szalárdi János Krónikájában – közvetlenül a török foglalás előtt – így írja le: „... a várnak szép erőssége volna kívül is, négy reguláris, ugyan jókora, merőn földdel töltött téglafal-bástyái közkőfal-kerítései, körös-környül jó nagy szélesen a Berettyó lévén alatta kiöntődve, az belső vára pedig négyszegben való sorbéli igen friss úri házakkal olly erősséggel volna építtetve, az bástyák és tornyok szép tarackokkal, szakálasokkal, muskotélyokkal erősíttetve, hogy ha elegendő oltalmazó nép lehetne benne, oda az ellenség kőfalrontás és ostrom nélkül be nem mehet vala”.
A várat a török 1661. február 21-én mégis ostrom nélkül foglalta el, állítólag árulás folytán. Miután 1660-ban, a törökök Váradot elfoglalták, Szentjobb ellen indultak.
1686. február 9-én Caraffa császári tábornok 4000 német és Petneházi Dávid kuruc kapitány 3000 főnyi magyar csapatával a vár visszafoglalására indult.
A várban tartózkodó 500 főnyi török őrség a vár feladásáról hallani sem akart. De amint a vár felett emelkedő magaslaton – az apátság egykori helyén – működni kezdtek a faltörő ágyuk és egy golyó a vár lőporos tornyát felrobbantotta, Váradról pedig még harmadnap sem jött segítség, szabad elvonulás kikötése mellett a várat feladták.
A szentjobbi vár, mindössze 25 évig volt török kézen. Ez volt az utolsó vár, mely Bihar megyében török uralom alá került, s ez volt az első, amelynek leghamarabb sikerült a török igát leráznia.
Szentjobb várával Bihar vármegyének északi része felszabadult. Bihar vármegyét 30 év szünetelés után ismét meg lehetett alakítani. Az első lépés az új főispán kinevezése volt. Ezt sürgették Bihar megye megfogyatkozott nemesei is, akiket 1687. szeptember 22-én Szentjobbon tartott gyűlésükből küldtek fel Pozsonyba (kettőt).
Az 1687-i pozsonyi országgyűlésen részt vett Benkovich Ágoston váradi római katolikus megyés püspök is. 1688. február 24-én főispáni kineveztetése alá volt írva (amely címet Várad püspökei a régi szent királyok adományából viseltek). Erre a vármegye gyűlésének összehívása következett. Ezt Benkovich azon év augusztus 30-ára hívta össze Szentjobbra.
Amikor Bihar vármegye nemesei megjelentek a Szentjobbra hirdetett megyegyűlésen, ott nem fogadta őket szokás szerint a szentjobbi apát. Ez azért volt, mert Szentjobb akkor még fegyverjogon királyi birtok volt, s valamelyik apátnak ki kellet váltania. A várban akkor csak katonaság volt (magyar és német).
Megérkezett Benkovich Ágoston főispán-püspök is. 1556 óta most történt meg először, hogy Várad püspöke egyházmegyéjében nyíltan, ünnepélyesen megjelenhetett.
A gyűlésen olvasták fel a király oklevelét a kinevezésről, majd azt a levelet, melyben a király a főispán iránti tiszteletre és engedelmességre intette a rendeket. Ezután következett a főispán esküje. A gyűlés másnap ért véget. A vármegye megkezdte működését Szentjobbon. Első teendője volt azon hadtestnek élelmezése, mely már akkor Várad és Szentjobb között táborozott, hátával a megye északi részét fedezte, szemeivel a váradi török mozdulataira vigyázott.
Bihar vármegye levéltárának dokumentumai az 1688. évi augusztus 30-i szentjobbi közgyűlés jegyzőkönyvével kezdődnek. Ugyanis, az azt megelőző összes iratok egy tűzvész áldozatai lettek.
Ugyancsak a szentjobbi várban dolgozták ki a váradi vár török iga alóli felszabadításának tervét. Négy évre rá, 1692. június 6-én, Lajos badeni őrgróf vezetésével a várat sikerült felszabadítani a gyűlölt ellenség elnyomása alól. Ez az egész környék sorsára kiható esemény volt. Így lett a kis „Szentjobb” a nagy „Várad” megmentője, felszabadítója.
A kuruc szabadságharc idején is fontos erősségnek számított. Fennmaradt II: Rákóczi Ferenc 1703. december 12-én írt utasítása a vár „restaurációjával” kapcsolatban.
A szentjobbi várat, visszafoglalását követően többször is összeírták, mint a kincstárhoz tartozó javat: 1689. február 27-én, 1695. február 2-án és 1703. december 12-én.
A rézkarcok alapján feltehető, hogy belsőtornyos, erős falakkal ellátott erődítmény volt. Az öregtorony a palotával ellentétben, kimondottan védelmi célt szolgált, végső menedék volt. A tűzfegyverek elterjedése és a török veszély fokozott jelenléte a várak átalakítását is sürgette. Szükséges lett a külső tornyok megépítése, melyek oldaltűzzel védhették a falakat. Már új toronytípusként jelent meg a rondella, mely általában nyakszerű résszel a falhoz kapcsolva épült. A szentjobbi vár rajzán is egy ilyen rondella látható a négyszög egy-egy sarkán. A vizesárkon át megközelíthető kaput külön torony védte. A falakon belüli épületek egy része emeletes, időtálló házaknak látszanak. Ezek a várak akkor szabályos alaprajzú és ék alakban előrenyúló bástyákkal épültek, melyek a minden irányból jövő támadás kivédését is lehetővé tették.
1711-ben a várat osztrák parancsra lerombolták. Komáromi Györgynek, Bihar vármegye akkori alispánjának a gyönyörű, kecses, szép vár megsemmisítését, kötelezően végig kellet néznie.
Winkler Mátyás szentjobbi apát már 1719. előtt lerakta alapjait a ma is meglévő kastélynak a régi vár udvarán. Kicsit később, 1736. szeptember 24-én gróf Csáky Miklós, ugyancsak szentjobbi apát lerakta alapját a most is létező római katolikus plébániatemplomnak, ugyancsak a régi vár udvarán.
A törököktől visszafoglalt magyarországi területek – a felszabadító háborúk korában és még utána is néhány évig – a bécsi udvari kamara igazgatása alatt állottak. „Új szerzeménynek” – „neo acquisiténak” nevezték és tekintették a felszabadított országrészt; az volt róla a bécsi udvari körök felfogása, hogy mint fegyverrel szerzett területek, jog szerint csak a császárt illetik. A magyar kormányzati szervek kizárásával szervezték meg az „új szerzemények” gazdasági és polgári igazgatásait.
A Várad visszafoglalása előtti években, Bihar vármegye felszabadított területeinek gazdasági ügyeivel, birtokviszonyával még a kassai kamara foglakozott. Miután Váradot visszafoglalták, várának javítása is, kezdetben a kassai kamarát terhelte. Hamarosan azonban az új szerzemények gazdasági irányítása és igazgatása céljából közvetlenül a bécsi kamara alatt álló budai kamarai adminisztráció joghatása alá utalták Bihar vármegyét. Új kamarai területet szerveztek itt is, Várad központtal. Ez már 1692. október 1-én meg is kezdte működését. A váradi harmincadhivatalon és kamarai felügyelőségen kívül Szentjobbon és Papmezőn is voltak felügyelőségek. Debrecenben ugyancsak harmincad és sóhivatal létesült. A budai kamarai joghatóság azonban csak másfél évig terjedt ki váradi területre.
Ez azért történt így mert 1694-ben, március végén a fent említett Bihar megyei hivatalokat ismét a kassai kamara alá rendelték.
Az említettekből kitűnik, hogy Szentjobb mindjárt a töröktől való felszabadulás után, milyen nagy feladatot kap az odahelyezett felügyelőségen keresztül. Ezt a fontos és nehéz joghatósági hivatalát a jövőben hosszú időn át meg is őrzi, függetlenül attól, hogy a kamarai központ Váradon vagy Kassán volt.
Hogy mennyire megsínylette Bihar vármegye is a török uralmat, igazolja az az egyszerű tény, hogy az összeírás alkalmával 112 lakott helységen kívül, összeírtak 370 lakatlan falut is. Kiderül az is az összeírásból, hogy Szentjobbon 1686 után, a vár visszafoglalásakor a vármegye 35 új lakást építtetett ott a várat őrző katonáknak.
1552-ben 15 telke volt, ez a pálos szerzetesek birtoka volt. Ezt 1556-ban a reformáció hívei lefoglalták.
1715-ben újra mezővárosi rangra tesz szert. Ekkor már 28 szabados is lakott benne. Lakosai végig, állandóan csak magyarok. Öröktől fogva búcsú-és zarándokhelyként említik a krónikák Szentjobbot. A nagyváradi római katolikus egyházmegye egyik legnagyobb és legjelentősebb egyházközsége. A búcsút minden évben szeptember 8-án, Kisasszony napján tartják még ma is. A búcsú azért kötődik Mária-naphoz, mivel mind a régi, mind az új monostor Szűz Mária nevét viselte – az apátsággal együtt.
A búcsújárás és zarándoklat eddig csak két nagy esemény idején szűnt meg: a reformáció alatt és a kommunista rendszer beálltával, annak megszűnéséig.
Szentjobbon az évezred elejétől égészen Mária Terézia uralkodásáig (1740-1786), kizárólag csak a honfoglaló magyarok leszármazottai éltek. Az 1241-es tatárdúlás, majd 1542-1692 között a csaknem 150 évig tartó török uralom igen nagy emberi és anyagi áldozattal járt. A helység e két nagy néppusztító esemény alatt csaknem elnéptelenedett. Elkerülhetelenné és szükségessé vált a betelepítés. Akárcsak más elnéptelenedett magyarországi települések esetében, Szentjobbon is a megszokott, klasszikus módszert alkalmazták. A svábokat (németeket), a 18. század közepén, 1750 körül telepítették be; a tótokat (szlovákokat), pedig 1777-ben. Mindkét nemzetiséget gróf Dietrichstein Károly Hannibál idején. A német származásúak úgy tudják, hogy elődjeiket nem direkt Németországból hanem Veszprém környékéről telepítették át Szentjobbra. Egy másik változat szerint viszont egyenesen a Rajna mellől, Mainzből és környékéről jöttek. A szlovákokról biztosan, határozottan tudjuk, hogy a Felvidékről (a mai Szlovákiából), Árva vármegyéből hozták őket Szentjobbra. Az első szlovák nyelvű istentiszeletet 1777-ben, Úrnapján tartották nekik.
E két népfaj mai napig is őrzi Szentjobbon azt az első utcanevet ahová betelepítették őket: Sváb- illetve Tót- utcaként. Az őslakossággal, az újonnan betelepítettek mindig jól megérették egymást: testvéri, rokoni, baráti, jószomszédsági viszonyban éltek és élnek még ma is.
Éltek és még ma is élnek szórványban más nemzetiségű lakosok. Például romák. A romák száma nagyon igandozó. De az utóbbi években nagyon megnövekedett a számuk. Szentjobb jó laóhely számukra, hiszen távol lakhatnak a rendőri szervektől. Beilesztésük a faluközöségbe nehézkes a huszonegyedik század feladata lesz.
A románok sehogy sem tudtak gyökeret ereszteni Szentjobbon. Csak 1920; a Trianoni békeszerződés után kerültek a településre. Ezek a hivatalból odahelyezett személyek voltak: tanítók, tanárok, csendőrök, államigazgatási, erdőgazdálkodási és borgazdálkodási alkalmazottak. Házasság útján inkább csak feleségként jöttek. A román települések férfiai is vittek szentjobbi lányt, de elég ritkán. Azok a románok akik Szentjobbon maradtak elmagyarosodtak.. A hetvenes években kényszerből román iskolát is létesitettek öt-hét gyermekkel. De sehogy sem tudott megélni, megmaradni a teljesen magyar környezetben.
Az izraeliták (zsidók) a múlt század végén, 1880. előtt kerültek Szentjobbra. 1888-ban Galíciából újabb tíz család telepedett le. 1944-ben 37-en éltek Szentjobbon. Ebből 32-en Auschwitz áldozatai lettek. Öten maradtak életben: négy Németországba vitt munkaszolgálatos és egy Auschwitzba vitt nő.
Alig heverte ki a település a zsidók kiirtását, 1945 elején újabb katasztrófa rázta meg a lakosságot. Január 5-én 33 ártatlan, német nevű szentjobbi lakost hurcoltak el erőszakkal a Szovjetunióba, „málenkij robotra”, vagyis egy „kis munkára”. Nagy része majdnem öt évi keserves, embertelen kényszermunka után került haza. E szörnyű poklot sajnos, kilencen nem élték túl. Ennek emlékére 2002. augusztus 20-án emléktáblát avatott fel Tempfli József megyés püspök.


A római katolikus egyház
(1712-1948 Az apátság újraéledése, talpraraállása és államosítása)

A reformáció győzelme után az egykor híres apátsági monostor, melyben a Szent Jobbot őrizték, teljesen elpusztult. Rhédey Ferenc erdélyi fejedelem atyja, 1621-ben még kijavíttatta, de azóta ismét romba döntötte az idő. Már a tájéka is egészen puszta volt. A megfogyott lakosság, melynek házai azelőtt a monostor tövében, a hegy alján állottak, ama „villongós időkben” átköltözött a Berettyó egyik szigetére, az ott lévő vár védőszárnyai alá, a Belső faluba.
Szentjobbra már 1673-tól neveztek ki apátokat. De ezek csak „címként” viselték a tisztséget, mivel apátsági birtok még nem létezett. Ilyen helyzetben két apát volt: gróf Drugeth Béla 1673-1691 és Illés István 1691-1712-ig.
Maga az apátság Winkler Mátyás apátkanonok ideje alatt alakult újra, aki 1712-1719 között volt szentjobbi apát.
1711-ben – a kalrócai békekötés értelmében (1699. január 26-án.), az osztrák Haditanács parancsára – a szentjobbi várat is lerombolták.
Winkler apátsága idején lerakta az apátság épületének alapjait. Azt a volt szentjobbi várudvar déli és részben keleti részére helyezte. A malomcsatornával párhuzamosan, kb. 10 méterre a parttól épült a nagyszerű létesítmény. Tükörképe még így is megjelent az akkor még tiszta, majdnem átlátszó Berettyó vizében.
Gróf Csáky Miklós, aki 1721 és 1737 között volt szentjobbi apát, tovább folytatta a munkálatokat. Az első római katolikus papot 1728-ban hozta Szentjobbra. Ez Bertha Mátyás minorita szerzetesrendi atya volt. Eleinte nem volt sok híve, csupán egy-két apátsági gazdatiszt család, s a vidéken egy pár úri vagy iparos család.
Mikor gróf Csáky Miklós az apátságot átvette, az egész városka már csak néhány házból állott. A lakosok egytől-egyig kálvinisták voltak. Templomuk egy kis sövényalkotmány volt. 1736-ban új templom építéséhez fogott. Ahogy Winkler a kastélyt a régi várban helyezte el, hasonlóan Csáky is a templomot a vár északkeleti szegletében, az egyik volt bástya helyére építette.
Az alapkövet szeptember 24-én személyesen áldotta meg és emléksorokat is helyezett bele. Az alapkövet is ő rakta le. Ugyanezen alkalommal Tordai Vas Sámuel építőmester, ősi szokás szerint, mintegy megszólaltatta a fundamentum kövét köszöntő versével.
Csáky apát nemes kezdeményezését csak egy homályos, elkoptatott, a templom főbejárati küszöbére jutott évszám hirdeti, ez 1736.
Az építés a következő évben, 1737 nyarán, olyan jól haladt, hogy a szentély már készen is állott. Csáky apát azomban nem tudta befejezni a templom építését, mert kinevezték nagyváradi megyés püspöknek.
Gróf Dietrichstein Károly Hannibál apátkanonok (1737-1794) fejezte be a templom építését. Ezért van a gyönyörű, nagy templomon két helyen is Dietrichstein címer. Dietrichstein az apátság építését is folytatta. A ránk hagyott feljegyzésekből tudjuk, hogy nemcsak a régi monostor, hanem a lerombolt vár használható faragott köveit és más alkalmas anyagait is felhasználták mind a két építkezésnél.
Az apátság épületéről nem maradt fenn alaprajz. Így pontosan nem tudjuk, hogy hány helyisége is volt. Egy része még ma is áll. Az épületet az „országdúlás” után egy építő vállalat részben lebontotta. Az így nyert anyagból javították ki a meghagyott részt. Kétszintes volt, de csak a Berettyóra néző részen. Ez volt a nagyobb, hosszabb rész. A végeken, két beugró szárny volt. Elnyújtott, nagy U alakú épület. Az alsó szint a malomcsatorna partjának szintjével egyezett, a második szint pedig a volt várudvar szintjével azonos. Az épület közepén, egy széles fedett lépcsőn el lehetett jutni az egyik szintről a másikra. A lebontott szárny alatt pince volt, melyben a hegyről lehozott finom, aromás borokat és élelmiszereket tartották.
1900. augusztus 12-től Fraknói Vilmos lett a szentjobbi apát. ő 1907-ben megalapítja a szentjobbi apácazárdát és leányiskolát.
Utána dr. Pop Iosifot nevezik ki szentjobbi apátnak. Első nagy feladata az volt, hogy az 1924-ben kisajátított földet visszaszerezze az apátságnak. Hosszas utánajárással sikerült elérnie, hogy 750 kataszteri hold földet visszakapjon. 1931-ben az apátság jövedelméből megnagyobbíttatja a templomot két mellékhajó építésével.
Az apátság összes birtokait, javait, vagyonát – a malommal együtt – 1948-ban államosították.
1982. június 27-én Tempfli József váradolaszi tb. esperes plébánost nevezték ki szentjobbi apátnak. 1990. március 14-én II. János Pál pápa kinevezi Várad 81. megyés püspökének. Az apát címet továbbra is megtartja, hogy annál inkább harcolhasson az elrabolt apátsági javak visszaszerzéséért.